Ahogy az előző cikkemben ígértem, újabb érdekességekkel folytatom ezen írásomat a lovak kommunikációjával kapcsolatban.
A lovak körül alapvetően három különböző érzékelési zónát különböztetünk meg. (1. kép) A legkülső zóna az úgynevezett észlelési zóna. Ebben a zónában a ló észleli a rá ható nyomást, például az ember közeledését, de nem mutat semmilyen hirtelen reakciót. Az érzékelt ingert a ló tárolja a memóriájában, hogy később fel tudja használni.
A középső zóna az úgynevezett döntési zóna. Ebben a zónában a nyomás már nem hagyható figyelmen kívül, mert ahhoz már túl közel van. A ló ilyenkor eldönti, hogy a menekülést választja, vagy pedig nem csinál semmit. A reakciója attól függ, hogy mennyire érzi fenyegetve magát, milyen tapasztalatai vannak az emberrel. Ha például egy iskolalovat szeretnénk a pihenőnapján megfogni a karámban, és a kezünkben lévő kötőféket meglátja, az asszociációs gondolkodása miatt valószínűleg bekapcsol az, hogy „kötőfék=munka” akkor valószínű, hogyha az ember elég közel megy hozzá, inkább elmegy tőle, minthogy odamenjen az emberhez. Ebben a zónában van esélyünk a lovat terelni, és befolyásolni a ló sebességét és haladási irányát.
A harmadik zóna a nyomási zóna. Ebben a zónában a ló ösztönös nyomásba dőlési reflexe működésbe lép. Ha ebben a zónában próbáljuk terelni, vagy elhajtani a lovat magunktól, akkor az egyszerűen „lefagy” mert az ösztönei azt mondják, hogy a menekülés nem a legjobb megoldás. Sokszor előfordul az is, hogy például egy „hajtós”, „visszatartós” lovat próbál valaki mozgatni és egyre közelebb kerül a lóhoz, mert az a téves érzet van ilyenkor, hogy minél közelebb megyünk a lóhoz, annál könnyebb elhajtani. De ez nem igaz. Azonban a ló visszarúghat az emberre, vagy egyszerűen csak az ember felé dől. Ez mind azt jelenti, hogy túl közel vagyunk. Arról nem is beszélve, hogy alap biztonsági szabály az, hogy a rúgási zónából mindig ki kell maradni!
Fontos megemlíteni, hogy ennek a három zónának a mérete minden lónál más. Például egy musztáng döntési zónája több száz méter is lehet, míg egy képzett ló észlelési zónája egy-két méter.
A figyelem elterelhetősége és az összezavarhatóság
A lovak másképp érzékelik a körülöttük lévő világot, mint mi, emberek. A ló mindig figyeli a környezetét. A gyerekek figyelmét nagyon könnyű elterelni. Képzeljük csak el, hogy egy diák, miközben figyel az órát tartó tanárra, észreveszi, hogyha valami érdekes történik az utcán, a tanár nyakkendőjének a színét, és észleli azt is, ha valaki elhalad a folyosón. A gyermekek figyelme sokkal könnyebben elterelhető, mint a felnőtteké és a gyerekek képesek egyszerre több dologra is figyelni. Ha valamire koncentrálnak, nem zárják ki a külvilágot teljesen. (Ugyanakkor ez a képesség jelentősen csökken az öregedéssel.) Egy olyan prédaállat esetében, mint a ló, a figyelem elterelhetősége kulcsfontosságú a túlélés szempontjából. Ez azt jelenti, hogy bármit is csinálnak, soha nem mélyülnek el annyira egyetlen tevékenységben sem, hogy a külvilág történéseiről megfeledkeznének. Mindig észrevesznek egy közeledő ragadozót. Például a ló észleli, ha közeledünk egy bála szénával, de azt is észreveszi ezzel egyidejűleg, ha a háttérben felröppen egy madár, vagy közelít egy kutya. Egyszóval bármit.
A ló agya
Az agy egy nagyon összetett, bonyolult szerv, viszont akad egy-két olyan fontos információ, ami fontos lehet a mindennapokban.
Az információ áramlás a ló egyik agyféltekéjéből a másikba eléggé korlátozott. Az információnak körülbelül 20%-a jut át. Ezt a tényt fontos figyelembe venni a lovak képzésekor, és minden feladatot el kell végezni mindkét oldalon. Ez magyarázza azt is, miért érzékenyebbek a lovak, ha jobb oldalról kérünk tőlük valamit, amikor szinte mindent a baloldalon csinálunk velük, és a baloldalon végzett feladatok töredéke áramlik csak át a jobb agyféltekébe.
Ez a tulajdonságuk a látásukból is adódik. Aki már foglakozott lovakkal, az biztosan tapasztalt ilyen, vagy hasonló jelenséget. Például, ha lovagoljuk lovunkat a pályán, melegünk lesz és levesszük a kabátunkat, letesszük azt a pálya korlátjára. Elmegyünk mellette jobbról ötször, átmegyünk balra, a ló meglátja a bal szemével is, majd megijed ugyanattól a kabáttól, amit már balról látott. Ezek a dolgok sohasem azért történnek, mert a lovunk „gonosz”, „buta”, vagy „rosszindulatú”. Egyszerűen csak nem látta még a bal oldala.
A lovak kiváló memóriával rendelkeznek. A korábbiakban már említésre került, hogy a lovak asszociáció útján tanulnak, képekben gondolkodnak, minden tapasztalt egy-egy kép formájában raktározóik el az agyukban. Fontos figyelembe venni, hogy egy foglalkozás során a ló reagálhat olyasmire, ami évekkel korábban történt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy minden, amit a lónak tanítunk (jó vagy rossz), hatással van a jövőbeni viselkedésére.
A ló látása
A látás a lovak egyik legfontosabb érzékszerve. Az összes érzékszervük közül a szemek közvetítik az észlelt információk 1/3-át az agynak.
Látótér
A lovaknak van a legszélesebb látótere az össze szárazföldi emlős közül. Ennek egyik hatása az, hogy a közeli tárgyakat a lovak 50%-kal nagyobbnak látják, mint az ember.
A szemeik fent és oldalt helyezkednek el, mint a legtöbb prédaállatnak. A ragadozók szemei, mint a macskáké, kutyáké, vagy az emberé, a fejen elöl, egymás mellett helyezkednek el.
Az, hogy a lovak szemei oldalt helyezkednek el, nagyon széles, 350 fokos látóteret biztosítanak. Ahogy az a lenti ábrán látható, mindössze két keskeny vakfolt található a látóterükben. Egy az orruk alatt, egy pedig közvetlenül a ló fara mögött.
A ló látótere nem olyan gömbszerű, mint a miénk. Sokkal szélesebb, de a mélységet kevésbé érzékeli Olyan, mint egy síkképernyős TV. Ha megnézzük a lovak szemének alakját, akkor láthatjuk, hogy pupillájuk vízszintesen ovális és nem kerek, mint az emberé.
Ez is magyarázat arra, hogy miért kell a lónak mozgatnia a fejét, hogy megfelelően lásson. Például a ló nem lát közvetlenül a lába elé anélkül, hogy fejét le ne engedné.
A látótér 285 fokos része monokuláris, míg 65 fok binokuláris. A binokuláris látótér közvetlenül a ló feje előtt van, ezért le kell engedniük a fejüket ahhoz, hogy ebből a távolságból éles képet kapjanak.
Normális körülmények között, mint például amikor a ló legel, a monokuláris látását használja. Mindkét szem egy-egy oldal eseményeit tartja figyelemmel. Ha valamelyik szem észlel valami érdekeset, akkor a ló felemeli a fejét, hogy mindkét szemmel megvizsgálja azt, így több információt kaphat az eseményekről.
A fókuszálás
A lovak nem a pupillájuk szűkítésével és tágításával fókuszálnak. Az ember képes a közeli és a távoli tárgyakat is élesen látni, mert szemmozgató izmai a szemlencse görbületét megváltoztatják, ezáltal a szem belsejébe lépő fény mindig éles képet rajzol az ideghártyára. A ló esetében ez kevésbé lehetséges, mert szemmozgató izmai nem eléggé fejlettek. Ezt a hátrányt a természet úgy egyenlítette ki, hogy az ideghártya távolsága a lencsétől nem mindenhol egyforma, a ló fejének felemelésével vagy leengedésével képes a fénysugarakat az ideghártya más-más pontjára irányítani, ezáltal a kép élességét változtatni. Minél távolabbi tárgyat néz a ló, annál magasabbra kell emelnie a fejét.
A TANULÁS
A lovak sokféleképpen tanulnak. Hasznos, ha tisztában vagyunk a legfőbb tanulási módokkal annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban tudjuk őket képezni, tanítani. A lovaknak meg kell tanulniuk tanulni, ezért minél több dolgok tanítunk nekik és minél több feladatot adunk, amikor fiatalok, annál érdeklődőbbek és nyitottabbak lesznek.
A két legfontosabb tanulási folyamat, amiről beszélünk, az a klasszikus és operáns kondicionálás. Mindkettő asszociációs tanulási folyamat és mindkettő azt jelenti, hogy egy inger és az arra adott válasz között asszociáció jön létre. A lovak nagyon jó asszociációs gondolkodók, ezért ezt a fajta tanulási formát alkalmazzuk a leginkább a lovak képzése során.
Klasszikus kondicionálás
Klasszikus kondicionálásnak nevezzük azt a folyamatot, amikor a ló egy új ingerre ugyanazt a választ adja, mint egy korábban adott ingerre, illetve, hogy egy bizonyos eseményt egy másik követ.
Iván Pavlov orosz fiziológus figyelte meg azt a jelenséget, melynek lényege, hogy egymástól független ingerek képesek ugyanazt a választ kiváltani, ha időben (rövid időn belül és megbízhatóan) követik egymást. Pavlov kutyákkal kísérletezett. A két inger, amelyeket bemutatott a kutyáknak, az étel és egy fényjelzés volt. Az étel látványától természetesen minden kutya nyáladzani kezdett – feltétlen válasz – és a fényre ilyen reakciójuk nem volt. Ha azonban az étel megjelenését közvetlenül és mindig (tehát következetesen) megelőzte a fényjelzés, a kutyák egy idő után már a fényinger egyedüli megjelenésére is nyáladzani kezdtek – feltételes válasz – mivel megtanulták, hogy a fényjelzés után közvetlenül jön az étel is.
Egy példa arra, hogy a fenti folyamat hogyan jelenik meg egy vadló életében: a ló természetesen elkezd menekülni, ha lát egy farkast – feltétlen válasz. Ha farkas egy párszor egy bokorból ugrik elő, akkor a ló egy idő után már akkor is elkezd a ló menekülni, ha mozgást észlel a bokorban – feltételes válasz.
A lovak sokszor asszociálnak egy inger és egy arra adott válasz között anélkül, hogy mi ezt kérnénk, vagy egyáltalán tudnánk erről! Az a ló például, amelyik döngeti az ajtót, ha meglátja, hogy közeledünk az étellel, nagyon hamar már akkor is döngetni fogja az ajtót, ha meghallja, hogy az etető vödrök zörögnek. A fedezőmének sokszor tudják, hogy melyik az a kötőfék vagy kantár, amiben fedezni viszik őket, és már akkor felkészülnek a fedezése, amikor a kötőféket vagy a kantárt csak rájuk teszik.
Ezért figyelnünk kell arra, hogy elkerüljük azokat az asszociációkat, amelyek nemkívánatos viselkedést eredményeznek. Ettől eltekintve, a klasszikus kondicionálást kiválóan használhatjuk az előnyünkre is. Az a tréner, aki figyelmesen képez egy lovat és mindig kimondja például az „ügetés” vezényszót akkor, amikor a ló elkezd ügetni, nagyon hamar létrehozza az asszociációt a vezényszó és a cselekvés között. Sok lovász füttyent, amikor egy ló vizel, ezzel elérik azt, hogy fütyülésre vizeljen a ló, amikor szükség van rá.
A fenti esetekben semmilyen jutalom nem követi a kívánt viselkedést, egyszerűen csak szokássá válik a ló számára, hogy válaszoljon egy új ingerre.
Operáns kondicionálás
Amíg a klasszikus kondicionálás két inger közötti asszociációt jelent, az operáns kondicionálás egy viselkedés/cselekedet és annak következménye között asszociáció. Tehát azt tanulja meg a ló, hogy büntetés vagy jutalmazás követi-e az adott viselkedést. Próba-szerencse (előbb-utóbb véletlenszerűen bekövetkezik) viselkedésnek is nevezzük.
Négy olyan következményt különbözetünk meg, amelyek alakítják a viselkedést: pozitív megerősítés, negatív megerősítés, pozitív büntetés, negatív büntetés.
Fontos megjegyezni, amikor erről a tanulási formáról beszélünk, akkor a pozitív illetve a negatív szavak nem a minőséget jelentik, tehát nem jót vagy rosszat fejeznek ki. Ahogyan a megerősítés és büntetés szavak sem.
A pozitív ebben az esetben valaminek a hozzáadását jelenti +
A negatív pedig valaminek az elvételét -
A megerősítés minden olyan visszajelzés, amely növeli a hajlandóságot arra, hogy az adott viselkedés megismétlődjön.
A büntetés vagy korrekció pedig minden olyan visszajelzés, amely csökkenti a hajlandóságot a viselkedés megismétlésére.
Ha figyelembe vesszük a lovak tanulásának a sajátosságait, akkor érdemes elgondolkodni az egyik leggyakoribb probléma következményein, azaz a kézből etetésen.
A ragadozóknak vadászniuk kell az ételért. A megterhelő üldözés és erőkifejtés után az áldozatot megkapják, mint egy trófeát. Az étel a jutalom. A kutyáknak és a macskáknak az étel természetes jutalom. A lovaknak nem. A fű körülöttük nő. Ha hasonló fizikai küzdelmet kell folytatniuk, akkor azt a ragadozó elöli menekülés közben teszik. Az ő jutalmuk az, amikor vége az üldözésnek és pihenhetnek.
Nem szabad, hogy az étel és az emberi test között asszociáció jöjjön létre. Sok ember azt gondolja, hogy nagyon aranyos, amikor a ló kutat az ajkaival a zsebükben, hogy találnak-e jutalomfalatot. Ez viszont akkor már nem aranyos, amikor harapássá fajul. Egy dominánsabb ló soha nem engedné meg, hogy egy másik ló egyszerűen besétáljon a személyes terébe és megegye előle az ételt. Ha megfigyeljük a lovakat evés közben, akkor ezt nagyon hamar észrevesszük. Habár az etetés háziasított körülmények között sokkal intenzívebb reakciókat vált ki, ezt a viselkedést vadon körülmények között nem lehet látni. Ha szeretnénk vezetővé válni, úgy is kell viselkednünk. Egy ló, amelyik besétál a személyes teredbe és elveszi tőled az ételt, egyáltalán nem tisztel.
Valahogy az ember lelki szükséglete az, hogy etesse az általa szeretett lényt. És ezen, most nem szükséges táplálást értem. A jutalomfalat az egyik leggyakoribban eladott termék a lovasboltokban. Én is szoktam adni a saját lovamnak almát, répát, vagy esetleg dinnyét. De sohasem kézből. Mindig az etetőjébe teszem, és onnan ki tudja venni. A ló nem abban az értelemben fog jobban kötődni hozzánk az étellel való jutalmazás miatt, mint ahogy azt mi, emberek szeretnénk. Sokszor hallom azt, hogy egy ló folyamatosan kézből van etetve, mégsem vált harapóssá. Ez is lehet. De én számtalan olyan lóval dolgoztam már, amelyik csak azt leste, hogy mikor veszek ki a zsebemből valami falatot, és folyamatosan az „arcomban” állt, és olyannal is, amelyik nagyon durván reagált, ha nem kapta meg a szokásos „jutifalit”. Ez eléggé veszélyes és ha orrbavágással reagálunk erre, akkor csak agressziót váltunk ki a lóból. Érdemes megint abban gondolkodni, hogy lószerűen szeressük lovunkat.
A következő cikkemben esettanulmányokkal, a mindennapokban felmerülő problémákkal és azok megoldásával fogok foglalkozni.