DOMINANCIA 1.rész
Egy olyan utazásra invitálom most a Kedves Olvasót, ami garantáltan nem lesz zökkenőmentes,
viszont biztosan zavart fog okozni az ellentmondásosnál ellentmondásosabb elméletek
kavalkádjával, bizonyosnak tűnő, majd alapjaiban megkérdőjelezett álláspontokkal!
Nem ígérek feloldozást, sem abszolút igazságot, sem minden kérdést kielégítő magyarázatot a
most induló sorozattal! A célom sokkal inkább egy szélesebb körű áttekintés nyújtása a dominancia témakörében, ezáltal önálló gondolkodásra, a ló iránti éberségre és saját megfigyelésekre invitálok mindenkit!
Magunk és lovunk mélyebb megismerését, valamint a kettőnk kapcsolatában rejlő szubjektív
élmények más fényben való feldolgozását, és az abból születő felismerések élményét meghagyom az Olvasónak!
A ló mindenek felett társas lény. Szociális berendezkedése a csapat túlélési esélyeit növeli 60 millió éve, és ha nem lenne koherencia a csapatban, ló se lenne mára. Rengeteg könyv, kutatás,
megfigyelés, tanulmány számol be arról, hogy a lovak csoportjaiban jól meghatározható szociális hierarchia uralkodik. A tudományos körökben elterjedt rangsor („pecking order”) fogalma magával vonja azt a nézetet is, hogy dominancián és alárendeltségen alapuló kapcsolati viszonyok uralkodnak a tagok között, valamint az is széles körben elfogadott nézet, hogy egy „vezér” vagy alfa egyed központi irányításával működnek a lovak csapatai. De vajon tényleg ezek a megközelítések a legmegfelelőbbek? Tényleg ilyen egyszerűen fel lehet vázolni egy lócsapat társas dinamikáját?
Amennyiben elfogadjuk a dominancia, a rangsor és a vezéregyed jelenlétét, további kérdések
vetődnek fel mindezek adaptációjával kapcsolatban az ember és ló közötti interakciókra nézve.
Lehet-e az ember „alfa” pozícióban egy ló szemében? És ha igen, lehet-e jó „vezetője” a lónak az életben maradás tekintetében? Lehet-e egyáltalán domináns a lóval szemben a nála sokkal gyengébb ember? Vajon mennyire valós analógiák következnek a lovak társas kapcsolataiból az emberrel való interakcióira nézve? És miért ilyen fontos az ember számára a dominancián alapuló magyarázat?
A következő néhány részben ezekre a kérdésekre keresünk válaszokat.
Most ló vagy szárnyas?
A XX. század előtt nagyon keveset tanulmányozták a lovak viselkedését természetes élőhelyükön, így meglehetősen hiányos tudásunk volt alapvető szociális berendezkedésükről is. Az etológia tudománya a múlt század közepén kezdte csak bontogatni a szárnyait, ezzel különféle állatfajok tanulmányozásába fogtak a tudósok – jobb esetben nem csak laboratóriumi körülmények között.
A „szociális dominancia” ideája a norvég Thorleif Schjelderupp-Ebbe, 1921-ben publikált, házi
szárnyasok viselkedésének megfigyeléseiből „ragadt át” más állatfajokra alkalmazva – köztük a lóra is. Ebbe megfigyelte, hogy két madár közötti agresszió egy irányú, vagyis akit megcsípnek az az alárendelt, a „vesztes” (nem csíp vissza), az agresszor (aki mindig csíp) pedig a „domináns” vagy „győztes” egyed a kapcsolatban – vagyis ő fér előbb hozzá a táplálékhoz. Az elmélet alapján az agresszión alapuló dominancia struktúra a házi szárnyasok szociális berendezkedésének mozgatója:
egymáshoz képest alá- és fölérendeltségi viszonyok állíthatók fel és jól körülírható hierarchikus
rangsor áll fenn a csibe-csapatokban. A magyarra nehezen lefordítható „pecking order” (csipkedési sorrend) elmélete ezekből a vizsgálatokból indult világhódító útjára a többi csoportosan élő állatfaj tudományos megfigyeléseinek fókuszaként. Így járt a ló is.
A hierarchikus szociális berendezkedést azóta természetesen vadon élő és háziasított lovak
csoportjaiban is megfigyelték, sőt, a „pecking order” kifejezés igen sokáig tartotta magát a lovak társas viselkedésének leírásában (ahogyan több más állatfajnál is, ahol bármi féle hierarchia tetten érhető). A megfigyelt agresszív interakciók arra engedték következtetni az etológusokat, hogy a ló is hierarchikus rangsorban él, ahol a dominancia játssza a legnagyobb szerepet a társas szerveződésben…
Mi valójában a dominancia?
Maga, a dominancia szó fölérendeltséget, a gyengébb elnyomását, hatalmi pozíciót, uralkodó és
irányító jelleget jelent. Jelenlétével közvetlenül maga után is vonja a másik fél alárendeltségét,
gyengeségét, irányíthatóságát. A felek dominancián alapuló kapcsolata általában agonisztikus
(harcias) – vagyis agresszív és elkerülő – viselkedéseket foglal magába. Talán még jobban
megközelíthető a szó jelentése Elke Hartmann megfogalmazásában, aki a cikkében úgy foglalja össze a dominancia fogalmát, mint „két egyed között, ismétlődően megjelenő agonisztikus interakciók mintázata”, melyek kimenetelében az egyik fél sikeres, a másik fél mindig enged. A konzisztens „győztest” nevezik dominánsnak, a „vesztest” pedig alárendeltnek.
Amennyiben két fél között felállt egy dominancián alapuló kapcsolat, az agresszió megjelenése már kevésbé figyelhető meg, hiszen a fennálló kapcsolati sémában nincs szükség minden adandó alkalommal „lejátszani a meccset”. A domin
ancián alapuló státusz ebben a helyzetben két fél közötti, diádikus vagy más néven bilaterális. Érthetőbben: kettős, két-irányú. Fontos azonban különbséget tenni a „dominancián alapul
ó kapcsolat” és a „dominancián alapuló hierarchia” között.
A dominancián alapuló hierarchia vagy rangsor egy csoport tagjai között alakul ki. Több egyed
egymáshoz viszonyított kapcsolatrendszerét foglalja magába, alá- és fölérendelt viszonyok különféle meghatározásaival, a státuszok több állat rangsorában elfoglalt társadalmi rangot, illetve pozíciót jelölik. A dominancia szó tehát viszonyt jelöl, egymáshoz mért relatív mértéket. Nem abszolút tulajdonsága egy-egy lónak, és nem is egy állandó állapot, hanem lehet helyzet függő és változó.
Például, míg egy ló lehet domináns a másik felett egy bizonyos helyzetben (ivás), egy másikban
viszont nem (táplálkozás). De nézzük meg, mi
ért is lehet szüksége a lovaknak a maguk közötti
viszonyok felállítására?
A dominancia funkciója
A dominancia funkciójával kapcsolatban végzett nagyobb kutatások (melyek erősen alakították az azóta is uralkodó elméleteket), elsősorban madarakra és főemlősökre koncentráltak, eredményeiket azonban általánosnak tekintette
és leegyszerűsítette a tudomány és a szakirodalom egyaránt, egyéb emlős fajok vonatkozásában is. Mindez nagyon sokáig félrevezette a tudományos etológiai megfigyeléseket, amire még egy lapáttal rátett az a tény, hogy sokkal könnyebb a látványos, dominanciával kapcsolatos agonisztikus (agresszív, fenyegető) viselkedéseket észrevenni és leírni, mint a csapat egységes homeosztázisát és harmóniáját fenntartó, szinte láthatatlan interakciókat.
Annak ellenére, hogy a lovak dominancia hierarchiájával kapcsolatos kétségek már a 70-es években felmerültek, a kutatók még további évtizedek
ig előszeretettel figyeltek meg dominanciára alapozott rangsorokat - vadon és háziasított körülmények között élő lovak csapataiban egyaránt. Eredményeik, levont következtetéseik is ezt tükrözik: a vizsgálatok a kontextus szinte teljes figyelmen kívül hagyásán felül, egyszerű és sokszor tisztázatlan mérésekből, többnyire a fenyegetések számából megállapított abszolút rangsorok felállítására korlátozódtak, több, de inkább kevesebb sikerrel (a rangsorral kapcsolatos ellentmondásokról később). Az utóbbi években azonban néhány kutatóban a
„tettlegesség” szintjéig merültek fel még további kétségek a dominanciára épített rangsor szerepével
kapcsolatban. Így hát egyre több olyan tanulmá
ny születik, amely a tradicionálisan a fennálló
nézeteket megkérdőjelezi és mellőzi, és más szempontok alapján vizsgálja a lovak társas
berendezkedését.
Főemlősök vizsgálata során a tudósok a dominancia több funkcióját is azonosították: vezetői szerep (csapat védelme, mozgásának vezetése stb.), szaporodási elsőbbség (evolúciós siker), agresszió csökkentése (a domináns-alárendelt pozíciók kialakításával kevesebb az összetűzés). Vajon hogyan húzható rá mindez a lovakra? (A dominancia funkcióját a vezetői szerep kialakításában most átugorjuk, mert a téma külön fejezetet kíván magának.)
A szaporodási elsőbbség tekintetében általában a
rról szólnak az értekezések, hogy a domináns
mének sikeresebbek a szaporodásban, a kancák pedig szinte már passzívan várják a „meccsek”
végeredményét. Az nem kérdés, hogy egy domináns mén – a kanca választásától függetlenül –
nagyobb eséllyel jut ivarzó kancák közelébe, hiszen nagyobb valószínűséggel szerez a háremébe
idegen kancákat, illetve eredményesebben tartja össze csapatát, mint egy kevésbé rámenős. Erre
vonatkozólag azonban nagyon kevés adat áll ren
delkezésre ahhoz, hogy a domináns viselkedést
egyértelműen kapcsolatba lehessen hozni a szaporodás sikerével.
Néhány tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a méneknek sokkal fontosabb lehet a már meglevő csapatuk megtartása és védelme, mint új kancák szerzése. Észak-amerikai vadon élő lovak öt éves megfigyelése alapján kutatók
azt találták, hogy a dominanciának nincs köze a szaporodáshoz. Tudván, hogy természetes körülmények között a lovak nem territoriálisak, a védelmezés inkább a csapatra, illetve a személyes térre irányul és nem egy bizonyos területhez köthető, logikusnak tűnik az a megállapítás, hogy a dominanciának csak közvetve van köze a szaporodási sikerhez. A kancáknak viszont egyenrangú szerepe van a párzási létrejöttében.
A fentiek alátámasztásaként megjegyzendő, hog
y más fajok – például páviánok, makik és langurok – tanulmányozásának eredményeiből is az tűnik ki, hogy a domináns pozíció sokkal kevesebbet nyom a latba, mint maga a nőstény döntése. Sőt olyan eseteket is megfigyeltek, ahol az agresszió és a magas rangsorbeli státusz kifejezetten alacsonyabb szaporodási sikerrel jár. Akinek van macskája vagy szeret macskákat megfigyelni, megerősítheti azt a rájuk is jellemző tendenciát, hogy a nőstény a „harci sikerektől” teljesen függetlenül választ hímet magának.
A lovak tekintetében számos viselkedéskutató néze
te szerint a dominancia az erőforrásokkal
(táplálék, ivóvíz, fedezék) áll inkább kapcsolatban, mint a szaporodással. Következtetéseik szerint a jól tápláltság és az egészség összefüggésben lehet a rangsorbeli státusszal – vagyis azok a lovak, akik minél előbb megszerzik maguknak a legjobb táplálékot, kisebb eséllyel betegszenek vagy sérülnek meg, és nagyobb valószínűséggel menekülnek el a ragadozók elől. Ellentmondva a fentieknek, más kutatók vi
szont nem találtak bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy a dominancia és a táplálékhoz való hozzáférés kapcsolatban állna. Megint mások azt figyelték meg, hogy a kora tavaszi időszakban, amikor még a növényzet nem „indult meg”, előfordult táplálkozással kapcsolatos erőfitogtatás, fenyegetés. Ezt némileg alátámasztják azon kutatók megfigyeléseinek konklúziói, akik Highland pónikon azt tanulmányozták, hogy gyakoribb interakciókon kívü
l, más hatással nem volt az etetés a csapat szociális struktúrájára.
Az ivóhelyeknél tanulmányozott viselkedéseknél azt figyelték meg, hogy a fenyegetések inkább a személyes tér megtartására vonatkoztak, de a csapat nagy része toleráns ebben a helyzetben. Sőt, akik előbb végeznek az ivással, megvárják a többieket, majd együtt indulnak tovább, így minden egyednek egyforma lehetősége van szomjának oltására. Ebből a kutatásból az látszik, hogy adominanciának és a rangsornak n
incs különösebb előnye ivási helyzetben (sem).
Számos szakember kapcsolatba hozza a dominanciát a kölcsönös testtápolással is, de ebben a
témakörben sem született megegyezés. Néhányuk azt állítja, hogy általában az alárendelt fél
kezdeményezi az aktust, a többiek meg azt, hogy a domináns fél, és ő is szakítja meg.
Kontextusok kavalkádja
A megfigyelésekkel való probléma az, amint már említettem, hogy a vizsgálatok többségénél a teljes kontextust szinte lehetetlen figyelembe venni. Minden bizonnyal a vizsgált helyzetekben is több tényező játszott szerepet, mint amivel számoltak. Például nem mindegy, hogy egy adott erőforrás(táplálék, víz, partner, tér) aktuálisan mennyire értékes egy adott egyed számára – ez helyzetenként és az egyed aktuális fiziológiai és mentális állapotától függően szinte végtelen változót jelent. Nehéz kalkulálni azzal, hogy éppen mennyire éhes vagy szomjas (például egy szoptató kancának nagyo
bb igénye lehet a vízre, mint amikor nincs csikója).
Mindezzel szoros kapcsolatban áll az adott erőforrás megszerzésére irányuló motiváció erőssége is, amit szintén nem lehet kontextuson kívül vizsgálni. Például egy éhes ló minden bizonnyal nagyobb elszántsággal cselekszik a táplálék megszerzése érdekében, mint amikor nem éhes. És itt van még az erőforrás megszerzésére irányuló „erőbefektetés és kockázat ára” is, amivel számolni kell egy-egy felmerülő dominancia vitánál. Ez olyan járulékos tényezőket jelent
például, hogy kell-e harcolni is érte, és kivel. De a sor lehet akár végtelen is…
Ember legyen a talpán, akit eddig nem zavart össze ez a sok ellentmondás és nyitott kérdés. De ha valaki még mindig tisztán látna, ígérem, hamarosan el fog múlni a következő résznél, amiben felvázolom a vezetői szerepről és a rangsorról alkotott elméleteket! Azokat a kutatókat és megfigyeléseiket is későbbre tartogatom, akik teljes mértékben tagadják a dominancia (ezáltal a rangsor és a vezetői szerep) jelenlétét – legalábbis természetes körülmények között élő lovak csapatainál…
Írta
Tóth Bettina
Forrás
Lucy Rees: What is ethology? https://www.epona.tv/what-is-ethology (Letöltve: 2018. 09. 01.).
Hartmann, Elke; Christensen, W. Janne; McGreevy, Paul (2017): Dominance and Leadership: Useful
Concepts in Human-Horse Interactions?. Journal of Equine Veterinary Science (1-9).
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0737080617300059. (Letöltve: 2019. 02. 11.).
Skipper, Lesley (): The Myth Of Dominance. http://www.ebta.co.uk/dominance-ls.html. (Letöltve:
2020. 05. 03.).
Position Statement on Dominance Theory: https://m.iaabc.org/about/position-
statements/dominance/. (Letöltve: 2017. 11. 10.).
ISES position statement on the use/misuse of leadership and dominance concepts in horse training.
https://equitationscience.com/equitation/position-statement-on-the-use-misuse-of-leadership-and-
dominance-concepts-in-horse-training (Letöltve: 2017. 12. 13.).