Talán a karácsony, talán az év vége vagy egyszerűen csak az alkotói vágy hajtott, hogy megírjam ezt a gondolatsort.

​

Sokszor hallani nagyon különböző definíciókat arra vonatkozólag, hogy mi pontosan a mesterem, Monty Roberts által kidolgozott módszer. Szabadonidomítás? Natural horsemanship? Esetleg erőszakmentes lókiképzés? Vagy ezek összessége? Én most azt fogom leírni, amit nekem jelent. Hiszen egy lóval való kapcsolatban mindig az egyén határozza meg az alkalmazott módszer milyenségét. Én is úgy kommunikálok, ahogy szerintem jó.

Ezek tehát az én gondolataim, és nagyon távol áll tőlem az, hogy ezt jónak, vagy más gondolatait rossznak minősítsem. Mindenki más.

​

Amikor kiválasztottam, hogy ezt a módszert szeretném tanulni, akkor elsősorban az motivált, hogy egy olyan módszert képviselhessek, ami az erőszakmentességet tekinti elsődleges célkitűzésének. Ennek természetesen megvan a személyes oka. Én hosszú évekig versenyszerűen úsztam és abban az időben előszeretettel használták a fizikai és lelki büntetést a sportolók „motiválására”. Ezért pontosan ismerem azt a működést, amikor az ember vagy állat megtanulja ezt a bánásmódot. Tud benne működni, ismeri az eszközrendszert, de a motivációja megváltozik. Nem azért teljesít, hogy jobb legyen, hanem elsősorban azért, hogy elkerülje a fizikai vagy lelki büntetést. És azt is megtanultam, hogy az erőszak működik. Számtalanszor hallottam, hogy „amióta jól megvertem ezt vagy azt a lovat, azóta sokkal jobban viselkedik”. Persze, egy ideig. De aztán a probléma hatványozottan elő fog jönni. Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, hogy lehet a szőnyeg alá söpörni a problémát, de aztán eljön az a pont, amikor már akkora a púp, hogy nem lehet átlépni. És hogy pontosan mi az erőszakmentesség, az mindenkinek mást jelent. Erről már írtam egyszer bővebben, hogy számomra a szándékkal kezdődik. Azzal a szándékkal, hogy ha uralkodni akarunk egy állaton, vagy akár egy emberen. A fizikai bántalmazást pedig teljesen egyértelműen erőszaknak tekintem. És még egy fontos gondolat. Azt, hogy pontosan kinek mi az erőszak, azt nem az adó, hanem a fogadó fogja eldönteni. Ahogy a lovaknál is. Nem az számít, hogy én mit akarok közölni, hanem az, hogy a ló abból mit fog megérteni.

​

Monty Roberts megfigyelte a lovak kommunikációját és ezt tanulható formába öntötte, ráadásul ezt erőszakmentesen teszi. Ezért én mindig erőszakmentes lókiképzésnek hívom. A szabadonidomításhoz semmi köze sincsen. A natural horsemanship pedig számomra egy olyan fogalom, amire nincs pontos magyar terminológia és igazából nem létezik, mert semmi sem természetes, amit a lovakkal csinálunk. Ameddig a lovak kommunikációját használjuk, az együttműködésre törekszünk és mindig figyelünk az adott ló természetére, igényeire, testi és szellemi adottságaira, addig mindegy, hogy az alkalmazott módszert hogy hívják. Lehet egy cirkuszi állatidomár is erőszakmentes és egy sikeres sportlovas nagyon erőszakos. Mindig az egyén határozza meg, nem pedig a módszer. Voltam más magyar és külföldi kiképzők kurzusain, folyamatosan tanulmányozok más módszereket, olvasok kutatásokat és mindenki, aki sikeres a lókiképzésben ugyanazt használja: a lovak kommunikációját.

​

Ha foglalkozom egy lóval, akkor számomra a Monty Roberts módszer adja a legfőbb alapot, de a tapasztalataim az empatikus készségem a nyitottságom az egyéniségem egészíti ki. Van olyan, hogy egy adott lóval sokkal könnyebben szót értek és van olyan is, akivel ahhoz, hogy szót értsek nagyon sokat kell dolgoznom magamon. Ha egy ló nem ért valamit, akkor nekem kell másképp „mondani”. Ha valaki nem beszél egy idegen nyelven, akkor hiába ordítjuk egyre hangosabban, attól nem fogja jobban érteni.

​

És végül még a csatlakozásról. Aki nem ismeri a csatlakozás menetét, annak csak annyit jelent, hogy a ló megy körbe-körbe, aztán egyszer csak odamegy. Sokszor hallom azt is, hogy ezt a lónak megtanítjuk. Ez a legnagyobb tévedés. A ló 50 millió éve él a földön. Sokkal jobban tud lóul, mint amit mi emberek eddig felfedeztünk. Ők egymástól tanulják a saját kommunikációjukat. Aki azt gondolja, hogy egy olyan „beszélgetést” mint a csatlakozás meg tudnak tőlünk tanulni az nagyot téved. Ha egy ló árván nő fel és csak emberekkel érintkezik, az nem fogja érteni a saját kommunikációját. Egy ilyen lóval nem lehet csatlakozást sem csinálni, mert nem fogja érteni. Aki dolgozott már ilyen lóval az tudja, hogy mennyire nehéz és sokszor nagyon veszélyes. A csatlakozás egy nagyon komoly párbeszéd ló és ember között. Számtalan jelet ad a ló és számtalan dolgot „elmond” nekünk közben. Egy élet is kevés ahhoz, hogy ezt mind észrevegyük. De én erre törekszem. És még egy fontos dolog. A csatlakozáshoz nem egy vad ló kell. Nem attól lesz hiteles. Egy teljesen jól képzett, készséges ló is mondhat nemet egy csatlakozásra és egy kezelhetetlennek felcímkézett ló is csinálhat elsőre tökéletes csatlakozást. Az embernek meg kell tanulni olvasni a lovat. Ez a kulcsa. A csatlakozás pedig egy olyan kommunikációs eszköz, ami kizárólag a ló ösztöneire épít. Ebben különbözik minden más feladattól. Ha egy ló megy körülöttünk egy kötélen, és adunk egy test jelet – például elfordítjuk a vállunkat – és ezzel egy időben behúzzuk a körről a lovat, akkor ha jól időzítettünk általában három próbálkozás után már nem várja meg a ló, hogy meghúzzuk a kötelet, hanem a vállunk elfordítására oda fog jönni. Ez már kondicionálás. És ezek azok a pontok, amik előjöhetnek a csatlakozáskor is, amikor a ló szabadon van. Ezeket is észre kell venni és ki kell zökkenteni a lovat, hogy újra az ösztönei szerint cselekedjen. Ezért is szoktuk azt mondani, hogy ez egy életfogytig való tanulás. Többek között ezért is csodálatos a lovakkal foglalkozni. Én hálás vagyok, hogy velük lehetek nap, mint nap, és tanulhatok tőlük, róluk és magamról.

Mindenkinek köszönöm, aki ebben az évben megtisztelt a bizalmával, és eljött hozzám kurzusra, vagy elhozta hozzám a lovát képzésre. A jövő évben is azon leszek, hogy a legjobb tudásommal a legtöbbet adjam mindenkinek, aki hozzám fordul.

​

Békés, boldog karácsonyt és új évet kívánok mindenkinek!